Az utolsó fordulót rendezik a kiemelt bajnokságokban ezen a héten, és a Mercedes-KLA két korosztályos csapata még a felsőházban végezhet, ha saját sikereik mellett, Fortuna is kegyeibe fogadja őket. Az U19-nek és az U17-nek sem elég csupán megnyernie utolsó bajnokiját, de nézzük, mi kell még emellett a hőn áhított legjobb nyolchoz!
U19: A listavezető legyőzése is kevés lehet
Nehezebb helyzetben van Szabó Tibor csapata, hiszen egyrészt a riválisok sorsolása sem kecsegtet túl sok jóval, másrészt még a bivalyerős MTK-t is kötelező lenne legyőzni. A kék-fehérek azért nem verhetetlenek, veszítettek már pontot például a Kaposvár és a Puskás Akadémia elleni is, két olyan riválissal szemben, akiket a mieink legyőztek, ettől persze még a tény az, hogy 14 meccsükből 10-et megnyertek, és vezetik a bajnokságot.
A tabella jelen pillanatban így néz ki, mivel a Győr – DVTK (0-1) meccset már lejátszották, az ETO kiesett a versenyből, a DVTK pedig hiába nyert, minimális esélyük van a felsőházban végezniük, hiszen ha öt mögöttük lévő csapatból kettő sikerrel zár, már ki is csúsznak a felsőházból.
Az öt 17 pontos csapatból tehát négyen vannak még versenyben a felsőházi pozícióért, matematikai reménye pedig a Videotonnak és a Kaposvárnak is van, de a Vidinek legalább 3, míg a Rákóczinak 5 rivális botlása kell, utóbbinak ráadásul ki kéne emellett tömnie a PAFC-ot is. A realitásoknál maradva, a Vasas, a ZTE, az Illés Akadémia és a Mercedes-KLA négyese küzd két felsőházi helyért az utolsó körben.
Az MTK legyőzése esetén, az alábbi feltételeknek kell megvalósulnia a felsőházhoz:
A Vasas – PMFC, ZTE – Honvéd, Illés Akadémia – Grosics Akadémia meccseken, a Vasas, ZTE, Illés hármasból legalább kettőnek nem szabad nyernie, hogy a Mercedes-KLA az első nyolcban zárjon.
Döntetlen esetén csak akkor maradna esély, ha minden 17 pontos rivális vereséget szenvedne (tekintettel jobb gólarányaikra), illetve a Videoton is maximum ikszelne.
Az utolsó forduló programja:
12.04. (péntek): Mercedes-KLA – MTK, 10:00 (Széktói)
12.05. (szombat):
Illés Akadémia – Grosics Akadémia, 10:00
Vasas – PMFC, 11:00
ZTE – Honvéd, 11:00
U17: Biztatóbb a helyzet, de itt is kell a szerencse
Némileg könnyebb helyzetben van az U17, legalábbis ami a szerencsét illeti. Csima Gyula csapatának ugyanúgy nehéz feladat lesz idegenben legyőzni, a már tét nélkül pályára lépő Debrecent, de itt a riválisok sorsolása miatt van ok bizakodni. Három helyért itt négy csapat küzd, a mieinknek a ZTE, FTC, Vasas trió valamelyikét kell megelőznie.
A Mercedes-KLA csak debreceni győzelemmel, illetve az alábbi feltételek egyikének teljesülése esetén végezhet a felsőházban:
- A ZTE – MTK mérkőzésen vendég győzelem (azonos pontszám, de több MKLA győzelem)
- Kaposvár – Vasas mérkőzésen hazai győzelem (azonos pontszám, de több MKLA győzelem)
- DVTK – FTC mérkőzésen hazai győzelem (pontelőny), vagy döntetlen (azonos pont, de több MKLA győzelem)
Az utolsó forduló programja (12.05., szombat):
Kaposvár – Vasas, 12:00
DVTK – FTC, 12:00
ZTE – MTK, 13:00
DVSC-DLA – Mercedes-KLA, 16:00
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu