Kettőt nyert az U15, kikapott az U14

Elmaradt meccset is pótoltak.

A Mercedes-KLC U15 és U14 ezúttal az Orosházával és a Cegléddel találkozott, az idősebbek halasztott meccset is pótoltak.

U15: Mercedes-KLC – Cegléd 3-2

Jegyzőköny

Márton Pál: Az első 50 percben szemre is tetszetősen szőttük a támadásinkat. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen kétgólos előnyhöz jutottunk. Ezek után viszont a jó csapat képességekkel bíró ellenfelünk kihasználta hibáinkat és egyenlített. Minden enregiánkra és motivációnkra szükség volt, hogy berúgjuk a harmadikat, megszerezzük a három pontot.

U15: OMTK-ULE – Mercedes-KLC 2-8

Jegyzőkönyv

Márton Pál: Ezen a mérkőzésen a játékosok olyan támadó futballt produkáltak, amelynek színvonala egy percig sem engedte megkérdőjelezni a három pont sorsát. Ez most számszerűleg is érvényesült, így születtet a nagy gólkülönbségű győzelem.

U14: Mercedes-KLC – Cegléd 1-4  

Jegyzőkönyv

Bende Csaba: Ezen a meccsen sok hibát követtünk el, főleg hátul. Több helyezkedési hibát követtünk el, ami eddig nem volt jellemző ránk. A támadóharmadban sokkal ötletesebb és tudatosabb volt az ellenfelünk, annak ellenére, hogy mezőnyben nem volt nagy különbség a két csapat között. Sajnos a második félidőben tíz percnyi kihagyás elég volt, hogy ilyen arányban is elbukjuk a mérkőzést.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu