Szoros mérkőzést játszottak az U12-esek

A hozzáállás megfelelő volt

A KISE együttesével csapott össze U12-es csapatunk a regionális bajnokság alsóházi rájátszásának 3. fordulójában. A mieink egy győzelemmel és egy vereséggel hangoltak erre a találkozóra, míg ellenfelünk minden eddigi meccsét megnyerte.

A pályán végig nagy küzdelem folyt, melyből végül a kőbányai együttes jött ki jobban.

Kovács András vezetőedző értékelése: – A csoportunk eddig legjobb formában lévő együttesével játszottunk. A fiúk megfelelő hozzáállással egy küzdelmes, végig izgalmas mérkőzést tudtak játszani. A saját kapunk előtti játékhelyzeteket többször rosszul oldottuk meg, szerencsének és a kisebb sérüléssel a játékot elvállaló kapusunknak, Kovács Lászlónak is köszönhetően ezekből ellenfelünk nem tudott gólokat elérni. A pálya középső részén volt több kifejezetten tetszetős összjátékunk, amelyekből támadásokat is tudtunk vezetni. A helyzetkihasználással továbbra is hadilábon állunk. Külön öröm, hogy keretünkben egyre többen felnőttek a régiós bajnokság szintjéhez, cserék után is tudtunk ugyanolyan színvonalon tovább játszani. Gratulálok ellenfelünknek, hibáinkat próbáljuk kijavítani, és próbálunk tovább menni a fejlődés útján! 

Mercedes-Kecskeméti LC – KISE 1–2

MLSZ regionális u12 alap Közép A csoport alsóház 3. forduló
Kecskemét
2024. április 7., 10:00

A KLC összeállítása: Kovács L. – Solymosi, Fazekas, Tatár, Kovács K., Lévai, Keresztesi, Bernard, Cséplő. Csere: Tajti, Kelemen, Bence, Túri, Kucsera, Boros.

Gólszerzők: Cséplő Zétény (40.), ill. Pénzes-Garbiasz Noel (14.), Melegh Bendegúz Szabolcs (22.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu