Majdnem pontot szerzett a dobogós ellen U19-es csapatunk

Egy góllal maradtunk alul

Az U19-es regionális kiemelt bajnokság 17. fordulójában a harmadik helyen álló Dunakanyar Sportegyesületet fogadtuk hazai pályán. A mi csapatunk a középmezőny oszlopos tagja, amely képes bármely ellenfél ellen felvenni a kesztyűt. Ez most is így volt, nagyot küzdöttek a srácok, azonban ezúttal nem tudtak pontot szerzeni. A szentendreiek 3–2-re nyertek.

Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Dobogós helyen álló ellenfelet fogadtunk és bíztunk a jó játékkal párosuló sikerben. Mégis az első játékrészben lassúbb tempót diktáltunk lassítva ezzel ellenfelünk játékát, de a várt minőségi kontráink nem hoztak eredményt, sőt egy távoli szabadrúgásgóllal ellenfelünk előnybe került. Két cserével a szünet után lényegesen felgyorsult a játékunk és sok helyzetet teremtettünk a kapujuk előtt, de a szerencse ezúttal elpártolt tőlünk, így minimális vereséggel hagytuk el a pályát. A második félidő kiváló játéka utat mutathat a következő mérkőzésekhez.

Mercedes KLC – Dunakanyar Sportegyesület 2–3 (0–1)

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 17. forduló
Kecskemét
2024. március 24.

A KLC összeállítása: Zoboki – Kurucz (Somodi 74.), Ruzsonik (Szabó D. 63.), Bujdosó, Ludvigh, Pesti (Fleig 46.), Banó, Jánosik (Selmeci 46.), Horvát (Varga 74.), Schneider (Tóth B. 63.), Zsikla.

Gólszerzők: Selmeci Márk (78.), Somodi László Péter (95.), ill. Krajcsovits (12.), Nagy V. (68.), Hegyvári (92.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu