Hasznos tornán vannak túl az U10-es lányok

Többen most mutatkoztak be

Az U10-es leány regionális bajnokság 7. fordulójában csapatunk négy mérkőzést játszott le Szegeden. Egy döntetlen mellett a mieink háromszor kikaptak, de így is nagyon hasznos meccseken vannak túl.

Eredményeink:

KLC – Arany Bácska Jánoshalma 1–2
KLC – Bordány 0–2;
KLC – Szent Mihály 1–1
KLC – Szentesi Kinizsi 0–4

Szutor Sándor edző értékelése: – Négy abszolút újoncot is avattunk ebben a fordulóban, akiknek ez volt életük első labdarúgó mérkőzése. Számukra még nemcsak a meccsszituáció, de a szabályok egy része is kihívást jelentett, mivel eddig csupán tornatermi körülmények között fociztak. Az sem könnyítette meg a helyzetünket, hogy a furcsa sorsolásnak köszönhetően két találkozót kellett közvetlenül egymás után lejátszanunk, ráadásul a hirtelen jött melegben. De tették a dolgukat a lányok becsülettel! Minden játékos a tőle elvárható színvonalon teljesített. Egyetlen dologgal álltunk ma hadilábon, a góllövéssel. Helyzeteink bőven voltak egy meccs kivételével minden alkalommal, de vagy rossz döntést hoztunk, vagy kapufát találtunk, vagy rosszul céloztunk. Négy meccsen ma csupán két gólt sikerül szerezni, az ellenfelek viszont sokkal hatékonyabban használták ki a védekezési hibáinkat. A legfontosabb viszont az, hogy ezúttal is fontos tapasztalatokat szereztünk és új játékosaink átestek a „tűzkeresztségen”. Gratulálok a lányoknak a lelkes küzdeni tudásukhoz!

Csapattagok: Dániel Petra (1 gól), Laki Hanna, Laki Zara, Parádi Emma, Parádi Janka Napsugár, Polyák Édua, Skernyók Alíz (1 gól), Varga Zsófia.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu