Karakas Ferenc: Fontos az egészség megóvásához a mozgás

Szakmai igazgatónk a kialakult helyzetről.

Ahogy az országban minden egyesület játékosai, úgy a KLC labdarúgói is otthoni mozgásra vannak kényszerülve. Karakas Ferenc, klubunk szakmai igazgatója bízik benne, hogy a gyerekekben meglesz a kellő önszorgalom ahhoz, hogy mozgásban tartsák magukat, hiszen ez is fontos az egészség megóvásához.

Karakas Ferenc:

„Nem volt váratlan a vírus magyarországi megjelenése, az már annál inkább, hogy az MLSZ megállította minden szinten a bajnoki rendszert. Ez óriási hatással volt mindenkire, ilyen utoljára talán a második világháború alkalmával történt. Sok vezetőnek és játékosnak fejtörést okozott ez, hogy akkor most hogyan tovább. Ötletet és tippet adni lehet, viszont meg kell találni vezetőnek, játékosnak, edzőnek egyaránt azt a formát, hogy a kapcsolattartás meglegyen egymás között, partnerek legyünk egymással szemben ebben a kialakult helyzetben. Ez fontos azért is, mert ha elhúzódik ez a helyzet, akkor is életképesnek kell maradnia a klubnak, a csoportoknak, a különböző korosztályoknak. Nagyon nehéz ezt távkapcsolatot tartani, de sok edzőnk foglalkozik csoportokkal már 10-20 éve is akár. A rutin tehát megvan, a világ gyors fejlődésének köszönhetően különböző eszközökkel, interneten keresztül tud ez működni. Írtam már egy levelet az edző kollégáknak, hogy próbáljanak úgy gondolkodni, hogy a szabadidejükben tekintsék át az utóbbi évek tapasztalatait, gondolkodjanak el azon, hogy ugyanígy akarják majd folytatni, vagy ez a helyzet egy új lendületet, új célokat adhat nekik is. Fontos, hogy emberközpontúan gondolkodjanak a jövőben is. Itt kérnék egyúttal minden kollégát, játékost, szülőt, hogy próbálják megteremteni azt a lehetőséget a gyerekeknek, hogy valamilyen formában egy 30-40 percet mozogjanak úgy, hogy a társadalom többi tagja ezáltal ne sérüljön. A legfontosabb az, hogy óvjuk az egészségünket! Nem lesz ez egyszerű, de törekedjünk rá, hogy ez kialakuljon. Fontos az egészség megóvásához a mozgás, most egyébként is a gép elé vannak kényszerítve a gyerekek, ki kell ebből zökkenteni őket a körülményekhez képest is. Bízom benne, hogy megújult erővel, minél hamarabb újra találkozhatunk. A klubvezetésnek sem egyszerű a helyzete, hiszen nincs egy megcélzott időpont, hogy mikor kezdődhet újra bármi, csak a bizonytalanság, így nehéz tervezni. Bízunk benne, hogy az MLSZ a körülményekhez képest kedvező döntést hoz majd, jó lenne a tavasz végén, nyár elején legalább pár meccset játszani az új bajnoki időszak megkezdése előtt. A bizonytalanság mindenkinek a legrosszabb, de bízunk a kedvező fordulatban.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu