Megye II.: Pofon Pálmonostorán, együtt kell kilábalni belőle

2019.03.18.

A Kecskeméti LC megye II-es felnőtt csapata szombaton Pálmonostorán lépett pályára, ahol igen nagy pofonba szaladt bele Bende Csaba együttese. A több alapemberét is nélkülöző KLC ezúttal nem tudta felvenni a kesztyűt a lelkesen futballozó hazaiakkal szemben.

klc

Módra Gergő és Csordás Máté eltiltás, Péntek József és Szűcs Dominik egyéb okok miatt hiányzott többek közt, így Bende Csabának alaposan át kellett alakítania együttesét kényszerű okokból. Ezen a napon ez sajnos nem sikerült, a Pálmonostora már 8 perc elteltével megszerezte vezetést, majd a szünetig tulajdonképpen el is döntötték a találkozót, miután 4-0-os előnyt szereztek. Fordulás után már kevesebb eseményt jegyezhettünk fel, a mesterhármasig jutó Szalai alakította ki a végeredményt.

Pálmonostora – Kecskeméti LC 5-0 (4-0)

Megye II. észak, 17. forduló

KLC: Meggyes – Dócs (Fetter 72.), Keresztes (Récsei 60.), Kőrös, Horváth – Pusztai, Zsoldos, Szabovik (Parti 46.), Major, Kovács M. (Kovács D. 60.) – Bozsik.

Gól: Nagy (8., 32.), Szalai (26., 35., 58.)

Bende Csaba: Egyértelműen kútban vagyunk, azt hittük az első meccs csak kisiklás volt, de ezen a napon is lefocizott minket az ellenfél. Ami a legszomorúbb, hogy akaratban, lelkesedésben is magasan fölénk nőttek. A héten át kell értékelni az eddigi szereplésünket, hiszen csak együtt, egy teljes szemléletváltással tudunk elindulni felfelé a lejtőn.


U19: Pálmonostora – Mercedes-KLC 0-12 (0-4)

Megye II. észak U19, 17. forduló

KLC: Erdélyi – Vinczellér (Kovács G. 46.), Módra, Szalkai, Fehér T. - Csordás, Roza – Keresztes (Fehér D. 46.), Bálint, Mányoki (Rácz 60.) – Masir.

Kiállítva: Gergely (23. – Pálmonostora)

Gól: Keresztes (22.), Masir (24., 34.), Bálint (38., 76., 78., 83.), Fehér D. (47., 75.), Kovács G. (58.), Roza (60.), Csordás (63.)

Pap Szabolcs: Örülök, hogy simán sikerült hoznunk a "kötelező" győzelmet. Az ilyen mérkőzések a legnehezebbek, mert itt nem csak az ellenfelet, hanem a körülményeket is le kell győzni.

A KLC március 24-én (vasárnap) 15:00-kor a Tiszaalpárt fogadja a bajnokságban, az ifjúsági mérkőzés 12:45-kor kezdődik a Széktói műfüves pályán.

Megye I. 2019/2020
1. Harta 0
2. Lajosmizse 0
3. Soltvadkert 0
4. Jánoshalmi FC 0
5. Kecel 0
6. Akasztó 0
6. Kiskőrös 0
8. Bácsalmás 0
8. Kerekegyháza 0
8. Kiskunhalas 0
11. Kalocsa 0
12. KHTK 0
13. Kecskeméti LC 0
13. Szabadszállás 0
13. Tiszakécske VSE 0
Részletes tabella
Közösség
Facebook