U11: Bozsik tornán vettek részt

2019.01.15.

Szutor Sándor U11-es együttese Bozsik Futsal Tornával indította az évet, korosztályos együttesünk csak a KTE LA-tól szenvedett vereséget.

u11

A játéknap során az SC Hírös-Ép, a Tiszaalpár, a Mercedes-KLC U10 és a KTE LA voltak az ellenfelek. Szutor Sándorék csak az akadémistáktól kaptak ki, a többiek ellen veretlenek maradtak:

„Az egész napi játékunkra jellemző volt, hogy nagyon keveset lőttünk kapura. Minden akciót igyekeztünk úgy befejezni, hogy a labdát megpróbáltuk bepréselni az ellenfél kapujába. A szögleteket és az oldalberúgásokat is nagyon kis területen oldottuk meg. Az első két találkozón egyértelműen ezeknek köszönhető, hogy a jelentős mezőnyfölény ellenére nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. A harmadik meccsen játszottunk a legjobban. A gyengébb kezdés után kétgólos hátrányból egyenlítettünk, csak egy vitatható szituációból kapott góllal kaptunk ki a végén. A negyedik találkozón harmatos teljesítményt nyújtva játszottunk, bár az is igaz, hogy a fiatalabb akadémiai csapat egész nap nagyon jól játszott. A záró mérkőzésen is visszaköszöntek hibáink, de itt legalább egy-egy lecsorgó lövés célba talált. Egészében nézve sokkal több pozitív eleme volt játékunknak, mint hiba, de mind támadásban, mind védekezésben bőven van még tanulnivalónk. A csapat legjobbjának ma Valkai Barnabást választottam, a tiszaalpári szervezők pedig sportszerűségi különdíjat adományoztak Kelemen Marcellnak példamutató cselekedetéért.”

A tiszaalpári torna eredményei:

SC Hírös-ÉP – Mercedes-KLC U11 1-1

Mercedes-KLC U11 – Mercedes-KLC U10 1-1

Mercedes-KLC U11 - KTE LA U11 2-3

Mercedes-KLC U11 - KTE LA U10 0-4

Mercedes-KLC U11 - Tiszaalpári SE 4-0

Csapattagok:

Dávid Ádám, Kapás László Péter (3 gól), Kelemen Marcell (2), Suba Olivér, Valkai Barnabás, Sárközi Hunor (2), Farkas Kornél, Szabó Ármin (1)

Megye I. 2019/2020
1. Kecel 6
2. Harta 6
3. KHTK 4
4. Kerekegyháza 4
5. Lajosmizse 4
6. Akasztó 3
7. Szabadszállás 3
8. Kecskeméti LC 2
9. Tiszakécske VSE 2
10. Kalocsa 1
11. Bácsalmás 1
12. Kiskunhalas 1
13. Jánoshalmi FC 0
14. Kiskőrös 0
15. Soltvadkert 0
Részletes tabella
Közösség
Facebook