Megye II.: Nem tudtunk felnőni a rangadóhoz

2018.10.15.

A Kecskeméti LC vasárnap rangadót játszott a megye II. északi csoportjában, hiszen Kerekegyházára látogattak. A mérkőzés tétje ezúttal a hazaiakat dobta fel, akik a Hírös-Ép elleni zakó után most magabiztosan nyertek.

pPusztai duplája kevés volt

Nem mondhatni, hogy tapogatózva indult volna a meccs, 14 perc alatt három gólt is láttak a kilátogatók. Előbb Kis talált be a kapust is kicselezve, majd Pusztai egyenlített egy éles szögből leadott lövéssel, amire rögtön Gogolák találata érkezett válaszul. A szünet előtt a tarthatatlan Kis növelte kettőre a hazai előnyt, amire ugyan Pusztai még válaszolt a második játékrész elején, de innentől már csak a „Kerek” volt pályán, Pánczél duplájával magabiztossá tették győzelmüket.

Kerekegyházi SE – Kecskeméti LC 5-2 (3-1)

Megye II. észak, 10. forduló

KSE: Nagy R. – Szakál, Toók, Virág, Gogolák (Pánczél 64.), Nagy N., Kis, Malik, Boronkay (Fejes 84.), Czingel (Gazdag 82.), Gáspár.

KLC: Meggyes – Nagy T. (Pék 73.), Módra, Keresztes, Kőrös (Péntek 46.) – Pusztai, Zsoldos, Csordás, Horváth (Farkas L. 80.) – Szűcs – Kovács M. (Récsei 84.)

Gól: Kis (11., 31.), Gogolák (14.), Pánczél (70., 72.) ill. Pusztai (12., 51.)

Kiállítva: Csordás (85.)

Bende Csaba: Lehetne magyarázkodni, a tartalékos összeállításra, vagy a bíróra fogni, de az igazság az, hogy Pusztai Attilán kívül csak a hazai csapat tudott felnőni a rangadó szintjéhez. Az egész bajnokság során nem kaptunk annyi gólt egyéni hibából, mint amennyit most, ez eddig egyáltalán nem volt jellemző ránk. Az ekkora különbség annak is köszönhető, hogy a második félidőre szerkezetet váltottunk, támadóbban léptünk fel. Szépítenünk még sikerült, egyenlíteni nem, a negyedik bekapott gól aztán szétesett a játékunk, nem maradt esélyünk felállni.

A mérkőzésről a baon.hu helyszíni tudósítással jelentkezett, mely itt olvasható!

A KLC ezzel visszacsúszott a 4. helyre a tabellán, vasárnap 14:30-kor a Kunszállás elleni hazai meccsel folytatódik a bajnokság.

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 29
2. KHTK II. 25
3. SC Hírös-Ép 24
4. Kecskeméti LC 24
5. Kunszállás 20
6. Lakitelek 19
7. Kiskunmajsa 16
8. Tiszaalpár 15
9. Pálmonostora 13
10. Nyárlőrinc 12
11. Hetényegyháza 12
12. Izsák 11
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook