U14: A Paks kipipálva, a Gyirmót lesz az ellenfelük

2018.06.18.

Lóczi Péter együttese is osztályozón keresztül küzd a feljutás kiharcolásáért, és az első kört sikerrel vették a Paks ellen, miután hazai pályán 4-0-ra nyertek az idegenbeli döntetlen után.

u14Továbbjutott az U14 (archív fotó)

A Mercedes-KLA jobb helyzetből várhatta a hazai visszavágót, hiszen idegenben 1-1-es döntetlent játszottak. A kecskeméti fiatalok ezúttal nem bíztak semmit a véletlenre, villámrajtot véve már 18 perc elteltével 3-0-ra vezettek, a végén aztán tovább is növelték az előnyt.

Lóczi Péter, a Mercedes-KLA U14 vezetőedzője így értékelt:

„Kitűnően előkészített pálya, ideális futballidő, több száz szurkoló, minden adott volt, hogy jó mérkőzést játszhassunk. A gyerekek átérezték a mérkőzés fontosságát, és maximálisan betartva a taktikai utasításokat, már az első félidőben eldöntötték a továbbjutást. Örülünk a sikernek, de még nem értünk el semmit, két döntőt játszunk a Gyirmót csapatával.”

A másik ágon a Gyirmót a Dorogot gyűrte le összesítésben 7-3-ra, ellenük kell majd kiharcolni a feljutást. Az első meccset szerdán 18:00-kor Gyirmótón rendezik, a kecskeméti visszavágóra szombaton 16:00-kor kerül sor.

U14: Mercedes-KLA – Paks 4-0 (3-0)

U14 II. osztály rájátszás, visszavágó

KLA: Gyapjas – Győri (Nemcsek 78.), Szalai, Horváth Á., Szamosi (Horváth A. 78.) – Lisku (Török 78.) – Pető, Kovács Á., Gyarmati (Bálint 78.), Gyulassy (Szólát 55.) – Lengyel (Fekete 71.)

Gól: Gyarmati (4., 73.), Lengyel (13., 18.)

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook