Kedden tartjuk egyesületi évzárónkat

2018.06.06.

A KLC-KTE SI szokásához híven most is évzáró rendezvénnyel búcsúzik a nyári pihenőjükre készülő játékosoktól, melyen az érmek átadása mellett egyéni elismerésekkel díjazzuk egyesületünk legjobbjait is.

klc

Szerencsére idén is volt okunk az örömre, hiszen akadémiai és grassroots csapataink is sok-sok érmet szállítottak, mindkét szakág két-két arany, illetve egy-egy bronzérmet szerzett. A csapatszíntű sikerek mellett az egyénileg kiemelkedő produktumukról is szót fogunk ejteni, a „csapat egyéniségét” a játékosok szavazhatták meg minden öltözőben, de több gólkirályi cím is kecskeméti játékosé lett.

Évzárónkat szokás szerint a Széktói Stadion centerpályáján tartjuk, melyre szeretettel várjuk a szülőket, a hozzátartozókat és minden érdeklődőt!

KLC-KTE SI évzáró

Időpont: 2018.06.12. (kedd), 17:00

Helyszín: Széktói Stadion

A csapatok a pályán fognak felsorakozni, így minden kísérőt és érdeklődőt arra kérünk, hogy a fedett lelátón foglaljanak helyet érkezés után.

Megye II. észak
1. KHTK II. 19
2. Kerekegyháza 19
3. SC Hírös-Ép 18
4. Kecskeméti LC 16
5. Kunszállás 15
6. Kiskunmajsa 14
7. Helvécia SE 10
8. Izsák 9
9. Hetényegyháza 8
10. Nyárlőrinc 7
11. Lakitelek 7
12. Pálmonostora 7
13. Tiszaalpár 6
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook