Megye I.: Szombaton a bajnoki címért lépünk pályára Kiskunfélegyházán

2018.05.02.

A Kiskunfélegyháza – Kecskemét meccsek alapvetően is rangadónak számítanak helyileg, szombaton ráadásul ennek egy plusz töltetet is ad majd az, hogy csapatunk a bajnoki címért léphet már pályára.

khtk

A Jánoshalma két meccset is játszott a hosszú hétvégén, és mivel a mieink 8-0-ra kiütötték a Bácsalmást, előre tudni lehetett, hogy akár kedden bajnokavatásra kerülhet sor. Ehhez az kellett volna, hogy a JFC egyik meccsét se nyerje meg, vasárnap a Kiskőrőstől ki is kaptak (0-1), kedden azonban két hajrában szerzett góllal legyűrték a Kalocsát egy korábbról elhalasztott meccsen (2-0).

A számolgatás így egyszerűbb lett, szombaton egy félegyházi sikerrel magunk biztosíthatjuk be a pályán a bajnoki címet. Ebben az esetben már biztosan nem foghat be minket a Jánoshalma, a többi rivális pedig már tőlük is alaposan le van szakadva.

A KHTK az utóbbi évek egyik legeredményesebb csapata a megye I-ben, több bajnoki címet ünnepelhettek zsinórban, számukra is van tétje a presztízs mellett a meccsnek, hiszen a dobogóért még harcban vannak, így biztosan izgalmas összecsapásra van kilátás.

Forgatókönyvek:

Megvan a kecskeméti bajnoki cím, ha…:

- a Kecskeméti LC nyer Kiskunfélegyházán

- döntetlen születik, de a JFC sem ér el jobb eredményt Soltvadkerten

- kikapunk, de a JFC sem ér el döntetlennél jobb eredményt

Egy dolog tehát biztos, saját kezünkben van a sorsunk, győzelem esetén nem kell figyelni a másik meccs eredményét.

A KHTK – Kecskemét, illetve a Soltvadkert – Jánoshalma meccseket is szombaton 17:00-ás kezdéssel rendezik. A félegyházi meccs facebook eseményére ITT lehet visszajelezni!

A bajnoki címért küzdő csapatok minitabellája: 

1. Kecskemét 57 pont 

2. Jánoshalma 43 pont

Még begyűjthető pontok száma: 15 

Egyenlő pontszám esetén először a több győzelem, majd a gólkülönbség rangsorol, tehát ha 12 pontra csökkene a különbség (ehhez kecskeméti döntetlen és jánoshalmi siker kell), akkor egy pont minimum kell még a hátralévő fordulókban a bajnoki címhez.