Szervezett Kiskőrös ellen hoztuk a kötelezőt idegenben

2018.04.08.

Vasárnap a Kiskőrös vendége volt a Kecskeméti LC, a kötelezőnek mondható győzelmet küzdelmes meccsen húzta be csapatunk.

klc

A Kiskőrös pályája nem éppen a gyors és lapos passzos játéknak kedvezett, ez érződött is a találkozón. A hazaiak sokszor 11 emberrel zártak vissza saját kapujuk elé, lelkesen rombolva a játékot, ezen a pajzson pedig nem volt könnyű megtalálni a réseket. Az első helyzet Szabó előtt adódott, lövését azonban ki tudta piszkálni Ámann, ezt követően azonban sokáig csak meddő mezőnyfölényt láthattunk, a kapu nem igazán forgott veszélyben. A Kiskőrös néhány kósza előrevágott labdából próbált kontrázni, amivel azonban maximum csak némi kellemetlenséget tudtak okozni, a másik oldalon Salami távoli lövését, illetve Szabó lesgólját jegyezhettük fel. A hajrába aztán Balog kapcsolt rá, előbb egy szöglet után még fölé bólintott, de néhány pillanattal később már jól lépett el védőjétől, végül a lövés előtt azonban felvágták a tizenhatoson belül. Balog higgadt maradt, a büntetőt maga értékesítette, így előnnyel mehettünk az öltözőbe (0-1).

Fordulás után kicsit belelkesedtek a hazaiak, több pontrúgást is elvégezhettek a kapunk közelében, az egyik próbálkozásnál Mészárosnak kellett védenie. Ezt követően azonban könnyen rövidre zárhattuk volna a meccset, Maczelka előtt két nagy ziccer is adódott, de nem sikerült gólra váltania egyiket sem. A 73. percben aztán eldőlt a meccs, Szabó lőtte középre élesen a szögletet, Farkasról pedig nagyon elfeledkeztek (0-2). A hajrában sok minden már nem történt, Füleki szabadrúgásánál még résen kellett lennie Mészárosnak, de az eredmény már nem változott.

A Kecskeméti LC továbbra is hibátlan teljesítménnyel, 14 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, mivel a második Jánoshalma is nyert, nem változott a különbség a két együttes közt. Legközelebb a Széktói Stadionban lép pályára a csapat, ellenfelünk a Soltvadkert lesz szombaton 14:30-kor.

Kiskőrös LC – Kecskeméti LC 0-2 (0-1)

Megye I. 20. forduló, Kiskőrös

Kiskőrös: Ámann – Nagy A., Kanyaró (Füleki 75.), Katona, Molnár, Madácsi, Amin, Agócs, Mokrickij (Makó 80.), Rimár (Somlyai 65.), Kovács.

Kecskemét: Mészáros – Rozsi, Urbán, Farkas – Selyem (S. Juhász 80.), Terbe, Nádudvari (Vladul 65.), Szabó – Maczelka (Tóth 80.) – Balog, Salami.

Gól: Balog (40. – büntető), Farkas (73.)

Szabó Tibor: Küzdelmes meccsen, magabiztos győzelmet arattunk, még akkor is így van ez, ha most „csak” 2-0-ra tudtunk nyerni. A több gólhoz jobb minőségű pálya kellett volna, így a minőség most hiányzott a játékunkból.

 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook