Koszó Balázsnak kell szurkolnunk!

2018.03.13.

A KTE korábbi bajnok és kupagyőztes, kecskeméti nevelésű futballistája jelenleg Győrben futballozik, hétvégén azonban súlyos sérülést szenvedett.

koszó

A Győr – Cegléd meccs 59. percében jártak a csapatok, amikor egy szabadrúgás után Koszó akart fejelni, a vendégek kapusa azonban nem szándékosan, de ököllel gyakorlatilag kiütötte az ETO védőjét. Az orvosi stáb azonnal a pályára sietett, a játékos a pályán vissza is nyerte eszméletét, de rögtön kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre.

A kórházban a vizsgálatok után kiderült, hogy Koszó a halántékcsont beroppanásával és vérzéssel járó koponyasérülést szenvedett, és az éjszaka folyamán életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, amely jól sikerült – tájékoztatta a győri klub honlapját dr. Ágh László csapatorvos. Balázs a körülményekhez képest jól van, tudata tiszta, de minimum fél év kihagyás vár rá - tette hozzá.

Jelenleg az idegsebészet subintenziv részlegén kezelik, látogatása most még csak korlátozottan lehetséges.

Kecskeméten pontosan tudjuk, milyen kemény fából is faragták Balázst, hiszen szinte napra pontosan 5 évvel ezelőtt történt, amikor egy Debrecen elleni bajnokin már az első percekben ütközött ellenfelével, majd a meccs utáni vizsgálatok során kiderült, hogy arccsonttöréssel játszotta végig a meccset.

Klubunk ezúton is mihamarabbi felépülést kíván Balázsnak!

Megye I.
1. Kecskeméti LC 69
2. Jánoshalmi FC 50
3. Kecel 41
4. KHTK 39
5. Kiskunhalas 33
6. Kalocsa 31
7. Kiskőrös 29
8. Bácsalmás 29
9. Soltvadkert 25
10. Lajosmizse 23
11. Harta 22
12. Akasztó 19
13. Kunszállás 12
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter