Megye I.: A Wojtyla házban osztott ételt a csapat

2018.03.07.

Szerdán a Karol Wojtyla Barátság Központban volt jelenése a Kecskeméti LC-nek, a megye I-es felnőtt csapat ugyanis az ételosztásban segédkezett a hely munkatársainak.

wojt

A KLC különítményét Farkas Pál önkéntes programszervező fogadta, aki mesélt a Wojtyla Központban zajló munkáról, illetve arról, hogyan is próbálnak segíteni a rászorulóknak az ételosztás mellett szervezett közösségi programokkal. Az intézmény minden nap várja a rászorulókat, napi 100-120 ember étkeztetést oldják meg, melyekben a helyi cégek is partnerek felajánlásaikkal.

A KLC-t Szabó Tibor, Németh Viktor és Filus Andos képviselte a szakmai stábból, a játékosok közül pedig Farkas István, Balog Marcell, Nádudvari Alex, Selyem Zsolt, Rozsi Dominik és Tóth Roland volt ott. Az ebédet megelőzően Szabó Tibor vázolta kérdésre a csapat terveit és céljait, illetve átadtuk ajándékainkat is, tavaszi bérletek mellett egy dedikált mezt és egy aláírt labdát is vittünk, aminek a csapat szurkolói körében nagy sikere volt. 

Az ebédet játékosaink szolgálták fel a rászorulóknak, búcsúzásként pedig már arról is szó esett, hogyan tudna a klub a jövőben is segítséget nyújtani majd.

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 10
2. Kecskeméti LC 10
3. KHTK II. 10
4. SC Hírös-Ép 6
5. Kunszállás 6
6. Pálmonostora 6
7. Izsák 6
8. Helvécia SE 6
9. Hetényegyháza 4
10. Kiskunmajsa 4
11. Nyárlőrinc 4
12. Lakitelek 4
13. Tiszaalpár 3
14. Vasutas SK 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook