Mercedes-KLA: Tornákon szerepelt az U10 és az U9

2018.02.06.

Az U10-es együttes Kiskunhalason, míg az U9 Kétegyházán lépett pályára tornákon, utóbbi a második helyen zárt, mindösszesen rosszabb gólkülönbséggel maradtak le az aranyról.

U9

Az U9 a Grosics Akadémia meghívásának tett eleget, a hazaiak mellett az MTK és a DAFC Szeged állt még rajthoz. A körben teljesen palánkos pálya új impulzusokat adott a játékosoknak, így a megszokottól eltérő ritmusú játék alakult ki.

Az első meccset magabiztosan nyerte meg a Mercedes-KLA a DAFC ellen, majd a folytatásban jöhetett az MTK. Nagyon szeretett volna törleszteni a csapat, ugyanis a tavalyi Főnix Kupa döntőjében a kék-fehérek nyertek 4-0-ra. A lila-fehér lurkók végig nagy elánnal futballoztak, több helyzetet is kidolgoztak, végül aztán bravúros, 1-1-es döntetlent értek el. A tornagyőzelemhez 10 góllal kellett volna legyőzni a Grosics Akadémiát, ebből végül „csak” ötgólos különbség jött össze, így rosszabb különbséggel lett második csapatunk.

Verebélyi Gábor most is elégedetten értékelhetett:

„Kitűnő tornán vagyunk túl, az ilyen mérkőzések nyújtanak fejlődést a fiatal labdarúgóknak. Minden játékos hozta a maximumot, aminek az MTK elleni Dávid és Góliát harcnál meg is lett az eredménye, ha egy picit szerencsésebbek vagyunk, akár a győzelmet is megszerezhettük volna. Gratulálok a fiúknak igazán remek teljesítmény volt, amit a hazaúton egy tortával, illetve Czéh Laci köszöntésével tettünk teljessé.”

Eredmények:

MKLA – DAFC Szeged 3:1

MKLA – MTK Budapest 1:1

MKLA – Grosics Akadémia 7:2

Az U10-es csapat a Szilády Kupán vett részt, melyet Péntek József értékelt:

„Azonos képességű csapatok tornája volt. A kisebbek az elején vitézkedtek, a nagyobbak pedig a végére lendültek bele. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az első sorunk (Dóka, Laczkó, Hegedűs, Pesti), minden csapat ellen kidolgoztak megfelelő mennyiségű helyzetet, a labdakihozatalok is rendre sikerültek. Laczkó Máté egyéni díjat is kapott, bekerült a torna válogatottjába. Kapusainktól, illetve a többi játékostól ennél több kell még a jövőben, sokat kell fejlődnünk, hogy az ilyen színvonalú tornákon, Bozsik-programokon, illetve a Kölyökligában is minél jobban tudjunk szerepelni. Akkor meglesz az a pici plusz is, ami dobogót ér nekünk egy ilyen tornán.”  

 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 66
2. Jánoshalmi FC 47
3. KHTK 39
4. Kecel 38
5. Kiskunhalas 33
6. Bácsalmás 29
7. Kalocsa 28
8. Kiskőrös 26
9. Soltvadkert 24
10. Lajosmizse 23
11. Harta 21
12. Akasztó 19
13. Kunszállás 12
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter