Szűkült a keret, négy kecskeméti játékos utazhat az országos döntőre

2017.12.06.

Vanó Sándor nem volt könnyű helyzetben, hiszen Pécsre már csak 18 futballistát vihet magával, így egyértelmű volt, hogy lesznek kimaradók a békéscsabai kerethez képest. Az „áldozatok” közt egy kecskeméti játékos is van.

bács

A keretben egy új arc is van Valkai Tamás személyében, akivel a védelmet szerette volna megerősíteni a válogatott mestere, hiszen itt sokkal kevesebb merítési lehetősége volt eddig. A szűkítés után Sudár Csaba és Gavula-Recte Mikula Levente mellett a KLC ifjú középpályása, Tóth Roland maradt még ki, így 4 főre csökkent a kecskemétiek száma.

Kapusból is csak kettő véd majd a tornán, azonban Tóth Péter kapusedzőként segíti majd őket, míg a kimaradók biztonsági tartalékként maradtak képben.

A Bács megyei válogatott kerete az országos döntőre:

Kapusok: Eifert János (Kecel), Urlauber István (Jánoshalma)

Védők: Nasz Balázs (Kalocsa), Princz Gilbert (Bácsalmás), Rozsi Dominik, S. Juhász Tamás (Kecskeméti LC), Valkai Tamás (KHTK), Varga Milán (Harta)

Középpályások: Dostyicza Dániel (Kalocsa), Hegedűs Edvin (Szabadszállás), Kohány Balázs (Géderlak), Nádudvari Alex (Kecskeméti LC), Palásti Sándor (KHTK)

Támadók: Juhász Miklós (Lajosmizse), Káli Tibor (TVSE II.), Kitl Zoltán (Kecskeméti LC), Kohány Gábor (Géderlak), Máruska Vitalij (Szabadszállás)

Biztonsági tartalékok: Gavula-Recte Mikula Levente (Kerekegyháza), Sudár Csaba (Lajosmizse), Tóth Roland (Kecskeméti LC)

Stáb: Vanó Sándor (vezetőedző, Bácsalmás), Péter Győző (masszőr, Bácsalmás), Tóth Péter (kapusedző, KHTK), Kerpics Ferenc (technikai vezető, MLSZ BKMI), Nyitray András (kommunikációs vezető, KLC-KTE SI/Kecskeméti LC)

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter