Verebélyi Gábor: Gratulálok az egész csapatnak!

2017.11.21.

Hétvégén Tiszakécskén rendeztünk U9-es tornát, mely a RUK féléves edzésprogramjának lezárása is volt egyben a Minősített Utánpótlás Központok részvételével. A tornán második helyen zárt a kecskeméti alközponti válogatott, akiket Verebélyi Gábor irányított.

U9

„Nagyon örülök, hogy ilyen színvonalas tornát sikerült szerveznünk, annak különösen, hogy én irányíthattam a kecskeméti alközponti csapatot. A szeptemberben elkezdett csoport edzéseken keresztül, közel 60 ifjú tehetségnek tartottunk edzéseket, közülük választottuk ki azt a 12 játékost, aki képviselte a régiós válogatottat. Három olyan játékos is meghívást kapott, akiket régiós tehetséggondozási programunk által fedeztünk fel, találtunk meg. A srácok nagyon jól küzdöttek minden mérkőzésen, az elsőn még döcögött a játékunk, látszott, hogy még nem játszott együtt a csapat. A folytatásban már végig irányítottuk a meccseket, sajnos a Szeged 2011 és a Szilády RFC is az utolsó pillanatokban szerezte egyenlítő góljait, így végül 3 győzelemmel és 2 döntetlennel a második helyen végeztünk. Külön öröm, hogy két játékosunk, Czéh Barnabás és Pulai Péter is bekerült a torna álomcsapatába. Gratulálok az egész csapatnak, illetve az őket felkészítő edzőknek!”

A kecskeméti alközponti válogatott kerete:

Kapusok: Lázár Benedek, Erdős Rómeó

Mezőnyjátékosok: Lippai Tamás, Lőrincz Bertalan, Czéh Barnabás, Király Mátyás, Pulai Péter, Nagy Máté, Papp Kálmán, Kis Csaba, Kristófik Dániel, Nagy Balázs