Lányok: Nem bírt az MTK-val az U19

2017.11.14.

Az U16-os lányok már befejezték az őszi szezont, de az U19-re még két kör várt ebben az évben. Elsőként a listavezető MTK-hoz utazott Szabó Erika csapata, ahol már az is bravúrnak számított volna, ha legalább szoros meccset játszanak. A mieink végül egy félidőn keresztül tudták tisztességesen tartani magukat, végül azonban a kék-fehérek esélyeshez méltó sikert értek el.

lanyok

U19: MTK – Mercedes-KLA 8-1 (2-0)

Leány U19 kiemelt csoport, 9. forduló

KLA: Pap P. – Pap F., Filutás, Császár, Varga, Pintér (Nyakas 41.), Németh, Jánosy, Ésik, Nagy, Festő-Hegedűs.

Gól: Kubitsch (3., 60.), Váradi (40.), Czellér (48., 61., 69.), Anda (49., 63.) ill. Ésik (62.)

Szabó Erika: Sajnos két középhátvédünk is hiányzott, távollétükben sejtettem, hogy túl nagy ellenállást nem fogunk tudni kifejteni. Ennek ellenére az első félidőben becsülettel tartottuk magunkat, a második játékrészben aztán pár rossz passz elég is volt hozzá, hogy pillanatok alatt gólokat kapjunk. A listavezetővel játszottunk, tele válogatottakkal, de a Ferencváros ellen sem lesz könnyebb dolgunk.

Az U19-es csapat szombaton 11:00-kor fogadja az FTC-t a Széktói 2-es pályáján. 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 10
2. Kecskeméti LC 10
3. KHTK II. 10
4. SC Hírös-Ép 6
5. Kunszállás 6
6. Pálmonostora 6
7. Izsák 6
8. Helvécia SE 6
9. Hetényegyháza 4
10. Kiskunmajsa 4
11. Nyárlőrinc 4
12. Lakitelek 4
13. Tiszaalpár 3
14. Vasutas SK 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook