Megye II.: Balszerencsés vereség Tiszakécskén

2017.10.24.

Hétvégén a Tiszakécske II. vendégeként lépett pályára a KLC-KTE SI, melynek kispadján új edző, Bende Csaba debütált. Sokáig úgy tűnt, szépen sikerül az első meccs, ám a szezonban a fordulatos találkozók specialistájává váló hazaiak 1-3-ról is nyerni tudtak.

KLC

A Tiszakécske II. idén talán a legélvezetesebb 90 perceket produkáló együttes a megyei másodosztályban, hiszen rengeteg gól születik a meccseiken, rendkívül fordulatos megosztásban. A Szabadszállással például 6-6-os döntetlent játszottak, de többször álltak már fel, illetve kaptak ki biztosnak tűnő hátrányból, illetve előnyről. A KLC-KTE SI tovább fiatalodott, hiszen míg rutinos játékosok hiányoztak, addig Major Dávid első felnőtt meccsére készült.

A mérkőzés gyors gólváltással indult az első félidőben, hiszen előbb Holeczről került saját kapujába a labda, majd három perccel később egalizálni tudtak a hazaiak. A jó iramú találkozón aztán Major is főszereplővé vált, hiszen szünetre az ő góljával mehetett előnnyel a csapat. A 62. percben úgy tűnt, eldőlhet a találkozó, hiszen Zsoldos találatával már 3-1-re vezetett a KLC-KTE SI, de a tiszakécskei tartalékok most sem adták fel. A hazaiakat NBIII-as kerettagok is segítették, ez jól is jött, hiszen Annus Árpád góljával kezdték meg a felzárkózást a 70. percben. Öt perccel később aztán jött egy komoly fordulat, ugyanis a Tiszakécske büntetőt kapott, amit Bakos nehezményezett a játékvezetőnél, így a kiállítás sorsára jutott. Ezt a korábbi KLC támadó, Káli Tibor révén ki is használták a hazaiak, hiszen a büntető értékesítése után a győztes gólt is megszerezték.

Tiszakécske II. – KLC-KTE SI 4-3 (1-2)

Megye II. észak, 11. forduló

TVSE: Antal – Varga, Annus, Káli, Jelenfi (Tóth M. 86.), Bartucz, Bálint, Holecz, Tóth T. (Jánoska 62.), Hoffmann, Szabó Á.

KLC-KTE SI: Meggyes – Récsei (Nagy T. 31.), Keresztes, Dinnyés, Csordás (Pálnok 89.) – Pongó, Zsoldos – Major (Sándor 64.), Parti (Bakos 47.), Stein – Szűcs.

Gól: Szabó (25.), Annus (70.), Káli (75., 83.) ill. Holecz (22. – öngól), Major (43.), Zsoldos (62.)

Sárga lap: Káli, Hoffmann, Szabó ill. Sándor

Kiállítva: Bakos (75.)

Bende Csaba: Egy jó iramú meccsen, balszerencsés vereséget szenvedtünk. Tulajdonképpen a 70. percig azt játszottunk, amit elterveztünk, jól szűkítettük a területeket, labdaszerzés után a gyors szélsőinkkel próbáltunk az ellenfél mögé kerülni. Sajnos a hajrában a játékvezető egy erősen vitatható büntetőt adott az ellenfélnek, majd a reklamáló játékosunkat kiállította, az utolsó perceket pedig már nem tudtuk kihúzni kapott gól nélkül. Csak dicsérni tudom a csapatot a hozzáállásáért és a játékáért. Előfordul olyan időszak, hogy sorozatban nem jön össze semmi, a körülmények is ellenünk fordulnak. Nagyon fiatal a csapat, sokan még nem voltak ilyen balszerencsés, negatív sorozatban. Dolgozni kell tovább, ilyen helyzetben még rá kell tenni egy lapáttal, hogy a szerencse ismét mellénk álljon!

A KLC-KTE SI a következő körben a KHTK II. ellen száll harcba a pontokért hazai pályán, a meccset vasárnap 13:30-kor rendezik, az U19-es mérkőzés 11:15-kor kezdődik.

Megye I.
1. Kecskeméti LC 69
2. Jánoshalmi FC 50
3. Kecel 41
4. KHTK 39
5. Kiskunhalas 33
6. Kalocsa 31
7. Kiskőrös 29
8. Bácsalmás 29
9. Soltvadkert 25
10. Lajosmizse 23
11. Harta 22
12. Akasztó 19
13. Kunszállás 12
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter