Végig vezetve győztük le a KHTK-t!

2017.10.21.

Szombaton rangadóval tért vissza a Széktói Stadionba a Kecskeméti LC, mely a szó szoros értelmében végig vezetve győzte a KHTK-t. A félegyháziaknak ezen a napon nem volt ellenszere csapatunkkal szemben.

khtk

Alig 13 másodperc telt el a meccsből, amikor rögtön a tenyerükbe csaphattak az időben érkező drukkerek. A középkezdés után Balog fejelt le egy felívelt labdát Salami elé, aki ziccerben nem is hibázott (1-0). A gyors gól után is maradt a kecskeméti fölény, kisebb lehetőségek is adódtak előttünk, majd az első negyedóra végén növeltük az előnyt. Salami harcolt meg a labdáért a baloldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd az üresen érkező Balog elé tálalt, akinek csak az üres kaput kellett már bevennie (2-0). A folytatásban is egyoldalú maradt a találkozó, a KHTK ugyan mezőnyben nem passzolgatott rosszul, de a kapura teljesen veszélytelenek voltak. Hátul ugyanakkor bennük volt a hiba, Nádudvari ezt ki is használta, aki egy labdaszerzés után elindult a baloldalon, pontos beadását pedig Salami bólintotta a kapuba (3-0). Bár lehetőségeink ezt követően is voltak, újabb gólt már nem szereztünk a szünetig.

A második játékrész összképe sokat nem változott, továbbra is a kecskeméti akarat érvényesült, ezt szabálytalanságokkal sem tudta igazán megtörni a KHTK. Az 53. percben aztán Salami mesterhármast ért el, ismét Nádudvaritól kapott jó labdát, majd okosan lőtt Tóth felett a hálóba (4-0). A kecskeméti helyzetek mellett Koncz szabadrúgása okozott még izgalmat, ami a kapufán csattant, de negyedórával a vége előtt a kegyelemdöfést is bevittük, egy jobboldali beadás pattogott el a kapu előtt, amire a hosszún Vladul csapott le (5-0). 

Mivel a Kecel 1-1-es döntetlent játszott Kiskunhalason, előnyünk 8 pontra nőtt a tabella élén, jövő vasárnap éppen riválisunkhoz utazunk, kezdés 13:30-kor.

Kecskeméti LC – KHTK 5-0 (3-0)

Megye I. 11. forduló, Széktói Stadion

KLC: Belecan – Rozsi, Urbán, Farkas – Tóth (Csizmadia 59.), Terbe (Fűzfa 77.), Nádudvari, Selyem (Vladul 59.) – Szabó (Maczelka 81.) – Salami, Balog (Nemesvári 81.).

KHTK: Tóth P. – Tóth K. (Kadosa 54.), Magony, Koncz, Sándor, Valkai, Tóth I. (Szabó A. 38.), Palásti, Tóth I., Csurka, Vojtovics (Zs. Juhász 78.)

Sárga lap: Sándor, Magony

Gól: Salami (1., 29., 53.), Balog (14.), Vladul (77.)

Szabó Tibor: Jól kezdtük a meccset, az első félidő elején jól használtuk ki a helyzeteinket. A középpályán nem voltunk annyira magabiztosak védekezésben, viszont ami területeket szabadon hagyott a Félegyháza, azokat jól játszottuk meg, így tulajdonképpen az első félidőben eldöntöttük a pontok sorsát. 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 10
2. Kecskeméti LC 10
3. KHTK II. 10
4. SC Hírös-Ép 6
5. Kunszállás 6
6. Pálmonostora 6
7. Izsák 6
8. Helvécia SE 6
9. Hetényegyháza 4
10. Kiskunmajsa 4
11. Nyárlőrinc 4
12. Lakitelek 4
13. Tiszaalpár 3
14. Vasutas SK 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook