Növelte előnyét a Kecskeméti LC, legyőztük a Hartát is

2017.10.07.

Továbbra is hibátlan teljesítménnyel, immáron 5 pontos előnnyel vezeti a tabellát a Kecskeméti LC. Szabó Tibor csapata a Hartát fogadta szombaton a Műkertvárosban, és végül a második félidőben be is darálta ellenfelét.

KLC - Harta

Ahogy azt előzetesen a KLC vezetőedzője jelezte, megforgatta csapatát, több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik kevesebbet játszottak az utóbbi időben. Az első 20 percben nem igazán találtuk a fogást a Hartán, egyedül Tóth lövését jegyezhettük fel, majd a 18. percben megfogyatkoztak a vendégek. Kovács Zsolt rúgta derékon Szabó Dávidot, ezt olyan csúnyának ítélte meg a játékvezető, hogy rögtön villant a piros lap. A vendégek nem estek ettől össze, szervezetten védekeztek, mi Szabó átlövéseivel próbálkoztunk, de ezek centikkel mindig elkerülték a kaput. Szünet előtt aztán Balog dolgoztatta meg kétszer is Bebőköt, akinek bravúrokat kellett bemutatnia, illetve Vladul lőtt fölé egy védelem mögé belöbbölt labdát.

Szünetben Terbe és Nádudvari is beállt, ezek a változtatások tökéletesnek bizonyultak, hiszen alig 3 perc elteltével Vladul tekert középre jobbról, Nádudvari pedig már nem hibázott (1-0). Gyakorlatilag itt le is rendeztük a pontok sorsát, hiszen előbb Szabó még lesről talált be, ám a következő támadás végén már Kitl nyakába ugorhattak a csapattársak (2-0). A KLC nyomott tovább, a Harta erejét a védekezés kötötte le, de érezhetően fáradtak, hiszen rengeteg lehetőséget jegyezhettünk fel már ekkor. A 64. percben aztán mintaszerű támadással tettük biztossá a sikert, Nádudvari beadását Tóth tette vissza Vladul elé, aki közelről nem is hibázott (3-0). A hajrá Bozsik Mátéról szólt, akinek azonban ezen a napon nem volt szerencséje, három esélye is volt a gólszerzésre, emellett Nádudvari találta el még a kapufát.

A Kecskeméti LC-nek két idegenbeli meccs jön, szerdán 15:00-kor Jánoshalmán pótoljuk az elhalasztott bajnokit, majd vasárnap Bácsalmáson lépünk pályára, szintén 15:00-kor.

Kecskeméti LC – Harta 3-0 (0-0)

Megye I. 9. forduló, Műkertváros

KLC: Belecan – Fűzfa, Rozsi (Urbán 55.), Farkas – Csizmadia (Terbe 46.), Maczelka (Nádudvari 46.), Szabó, Tóth (S. Juhász 66.) – Kitl – Vladul (Bozsik 66.), Balog.

Harta: Bebők – Lajos (Erdősi 76.), Vincze, Kelemen, Dorogi, Varga, Szabadi, Lázár (Antal 71.), Kovács Z. (Kövesdi 81.), Kovács Zs.

Gól: Nádudvari (48.), Kitl (52.), Vladul (65.)

Kiállítva: Kovács Zs. (19.)

Sárga lap: Rozsi ill. Kelemen

Szabó Tibor: Az első félidőben pontatlanul játszottunk, emiatt nem sikerült gólokat szereznünk. Az iram és az akarat megvolt, de a hibák miatt nem tudtunk eredményesek lenni. A kiállítás ellenére a Harta a szebbik arcát mutatta, nem látszott, hogy sereghajtók. A második félidőben gyorsan eldöntöttük a meccs végkimenetelét, sajnálom, hogy nem sikerült több gólt szereznünk. Megvoltak a lehetőségek, viszont nagyon nehéz úgy játszani, ha minden les és minden fault. 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter