Grassroots: Továbbra is hibátlanok U14-es csapataink

2017.10.02.

A megyei utánpótlásban szinte teljes fordulót rendeztek ezen a hétvégén, a KLC-KTE SI csapatai most is örülhettek szép sikereknek. Az U14-es bajnokságban továbbra is jól megy csapatainknak, az „A” és a „B” keret is hibátlan, de igaz ez az U16 „A”-ra is.

klc

U19: Soltvadkert – KLC-KTE SI 1-0 (0-0)

Megye I. U19, 8. forduló

KLC-KTE SI: Martony – Stein, Katona, Kozma (Bódog 29.), Polyák – Roza (Vezsenyi 16.) Mészáros P., Szűcs – Szalai, Major, Kissebestyén (Vágó 86.).

Gól: Németh (87.)

Bende Csaba: Sajnálom a csapatot, mert nem érdemeltünk vereséget. A mérkőzés hajrájáig kimondottan taktikusan és jól futballoztunk, több lehetőségünk volt, hogy megszerezzük a vezetést. A végjátékra sajnos elfáradtunk, egy védelmi hibánkat kihasznált az ellenfelünk. Alakulunk, de ahhoz, hogy egy ilyen rangadón a szerencse is mellénk álljon, illetve győztesen hagyjuk el a pályát, többet kell tenni.

 

U19: Soltvadkert – KLC-KTE SI 6-2 (3-0)

Megye II. észak, 8. forduló

KLC-KTE SI: Erdélyi – Vágó (Vinczellér 65.), Katona, Fehér T., Tasi – Mészáros, Koppány (Kókai 46.) – Bódog, Keresztes, Szabó P. – Szarvas (Fürj 76.).

Gól: Katona (12.), Szarvas (16.), Bódog (33., 59.), Fehér T. (51.), Keresztes (52.) ill. Kökény (71.), Filus (86.)

Pap Szabolcs: Helyenként egészen jó és kombinatív játékot hoztunk, megérdemelten nyertünk. Van még hova fejlődni a helyzetkihasználásban, illetve a meccs végi koncentrációban, de ez a meccs egy jó alap volt.

 

U16: KLC-KTE SI „A” – Kerekegyháza 5-0 (1-0)

U16 észak, 5. forduló

KLC-KTE SI: Rákóczi – Vajda, Nagy, Réczi – Bálint, Neves-Costa (Molnár 53.), Ackerl (Tóth 51.), Korpácsi (Csákó 76.), Wellmann (Ábrahám 71.) – Terbe R., Balogh.

Gól: Korpácsi (20.), Wellmann (52.), Terbe R. (61., 80.), Bálint (82.)

Parti Gábor: Bár gólokkal nyertünk, így sem lehetünk teljesen elégedettek, mert rengeteg helyzetet puskáztunk el. A következő hetekben erre biztosan nagy hangsúlyt fogunk fektetni az edzéseken.

 

U16: Lajosmizse – KLC-KTE SI „B” 2-3 (0-2)

U16 észak, 5. forduló

KLC-KTE SI: Mulicz - Hajagos, Földvári, Szatmári, Fejes - Orbán - Varga Sz. (Polyák 38.), Gonda (Merena 87.), Pécsi, Pergel (Monori-Kiss 90.) - Bognár (Fontana 78.)

Gól: Lakatos (64., 74.) ill. Bognár (13., 49.), Orbán (30.)

Komonyi Gábor: Két teljesen ellentétes félidőt produkáltunk, az elsőben nagyon jól játszottunk, a másodikban érthetetlenül visszaestünk, ezzel magunkra húzva az ellenfelet. Nagyon nagy nyomást gyakoroltak ránk a végjátékban, de sikerült legalább egy gól előnyt megtartanunk. Nagyon örülünk a sikernek, külön gratulálok kapusunknak, aki a 93. percben - teljesítményét megkoronázva - büntetőt hárított!

 

U14: KLC-KTE SI „A” – Kunszállás 4-0 (2-0)

U14 észak, 4. forduló

KLC-KTE SI: Pető – Tatár, Vostyár, Csillag – Horváth, Schneider, Ágoston – Nemcsek, Drabant.

Csere: Telek, Türei, Szabó B., Szelezsán, Varga.

Gól: Drabant (2.), Varga (31., 62.), Pető (56.)

Magyar István: Minden csapatrészben ellenfelünk fölé kerekedtünk. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de sokat el is hibáztunk, ebben fejlődnünk kell.

 

U14: Jászszentlászló – KLC-KTE SI „B” 0-3 (0-1)

U14 észak, 4. forduló

KLC-KTE SI: Telek – Jusztin, Ágoston, Horvát – Nagy, Balázs, Schneider, Antal – Türei.

Csere: Fejes, Suhajda.

Gól: Türei (18., 80.), Nagy (47.)

Nagy Tamás: Az eredménynek örülök, hiszen idegenből ismét elhoztuk mind a három pontot, viszont a mutatott játék aggodalomra ad okot. Ettől függetlenül gratulálok a srácoknak, mert eddig minden mérkőzést megnyertek.

Tabellák az adatbank.mlsz.hu oldalon! 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 27
2. Kecel 21
3. Jánoshalmi FC 19
4. Kiskunhalas 12
5. KHTK 12
6. Kalocsa 12
7. Lajosmizse 11
8. Akasztó 11
9. Soltvadkert 11
10. Kunszállás 10
11. Harta 9
12. Bácsalmás 8
13. Kiskőrös 8
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter