20 év után városi derbi, Soltvadkertre utazik a Kecskeméti LC – heti program

2017.09.27.

Pikáns rangadóra kerül sor vasárnap a megye II-ben, ugyanis a KLC-KTE SI a Hírös-Ép csapatát fogadja a Széktói műfüves pályáján. Utoljára 1997-ben a KTE – KSC párharc alkalmával csapott össze két kecskeméti csapat bajnoki meccsen (szigorúan nézve persze a Hetényt is illik megemlíteni), ráadásul a mostani találkozó is történelmi lesz, hiszen felnőtt szinten még nem találkozott egymással a két egyesület tétmérkőzésen.

klcHa a Jánoshalma újra botlik, a megye I-es csapat pedig nyer Soltvadkerten, akkor kevesebb meccset játszva is élre állnak

A megye II-es derbi előtt szombaton a Kecskeméti LC is pályára lép a megye I-ben, Szabó Tibor csapata idegenben száll harcba a pontokért Soltvadkerten. Mivel a Jánoshalma csak döntetlent játszott Kunszálláson, egyedül a lila-fehérek maradtak hibátlanok, így egy újabb győzelemmel tovább erősíthetik pozíciójukat.

Az utánpótlásban csak az U14-es „C” csapat lesz szabadnapos, míg az U16-os együttesek szerdán egymás ellen játszottak rangadót, melyet az „A” keret nyert 5-0-ra, így ők dupláznak is. Szintén teljes fordulót rendeznek az akadémisták számára, a lányok is újra pályára lépnek.

09.26. (kedd):

U16: KLC-KTE SI „A” – KLC-KTE SI „B” 5-0

09.29. (péntek):

U14: KLC-KTE SI „A” – Kunszállás, 16:00 (Széktói 3-as pálya)

09.30. (szombat):

Mercedes-KLA:

U19: Békéscsaba – Mercedes-KLA, 11:00

U17-U16: Mercedes-KLA – Békéscsaba, 12:00 és 10:00 (Széktói 2-es pálya)

U13-U12: Mercedes-KLA – Törökszentmiklós, 11:30 és 10:00 (Széktói 3-as pálya)

U11-U10: Kölyökliga (Tolna), 14:00

U9: Bozsik „C” torna (Műkertvárosi Sportcentrum), 9:00

U19 (lányok): Haladás – Mercedes-KLA, 11:00

Megyei foci:

Megye I.: Soltvadkert – Kecskeméti LC, 16:00 (ifi: 13:45)

U14: Jászszentlászló – KLC-KTE SI „B”, 10:00

10.01. (vasárnap):

Mercedes-KLA:

U15-U14: Angyalföldi DSI – Mercedes-KLA, 12:00 és 14:00

U16 (lányok): Mercedes-KLA – Kelen SC, 14:00 (Széktói 2-es pálya)

Megyei foci:

Megye II.: KLC-KTE SI – SC Hírös-Ép, 16:00 (ifi: 13:45) - Széktói műfű

U16: KLC-KTE SI „A” – Kerekegyháza, 15:00 (Széktói 3-as pálya)

U16: Lajosmizse – KLC-KTE SI „B”, 10:00

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter