Mercedes-KLA: Folytatták a menetelést csapataink

2017.09.11.

Ismét egy kitűnő hétvégén vannak túl a Mercedes-KLA korosztályos csapatai, hiszen szinte mindenki nyerni tudott. Az U19 megszerezte első győzelmét, az U17 és az U16 is három ponttal térhetett haza, az U15 és az U14 a Gloriett ellenében tartotta itthon a pontokat. Utóbbi négy korosztály így továbbra is hibátlan még a bajnokságban. Elkezdte a szezont az U13 és az U12 is, előbbi fölényes győzelemmel indította a régiós bajnokságot, míg utóbbi kikapott.

mkla

U19: Mercedes-KLA – Grosics Akadémia 4-1 (2-0)

U19 II. osztály, 3. forduló

KLA: Becze – Sallai, Kemenczés, Kőrös, Supka (Farkas 66.) – Szekeres (Vargacz 48.), Antal (Borsos 80.), Papp, Pusztai (Balla 80.) – Bozsik, Rideg.

Gól: Bozsik (11., 50.), Szekeres (27.), Rideg (75.) ill. Manga (78.)

Bódi Attila: Örülünk az első győzelmünknek, meg is dolgoztunk érte. Fegyelmezetten hoztuk azt a játékot, amit előzetesen megbeszéltünk, ennek eredménye a siker. Csapatként is jól teljesítettünk, de sok jó egyéni teljesítmény is jött ehhez.

Eredmények és tabella ITT!

 

U17: Grosics Akadémia – Mercedes-KLA 0-3 (0-2)

U17 II. osztály, 3. forduló

KLA: Kovács D. – Szabó G., Vágó, Hirman, Katona (Orlov 57.) – Drabik (Virág 65.), Daróczi – Szász (Schildkraut 39.), Kovács P. (Török 65.), Richter – Bashiri-Shahroodi (Lukács 46.).

Gól: Hirman (37.), Vágó (40.), Török (72.)

Csima Gyula: Taktikusan, fegyelmezetten és szervezetten futballoztunk, amihez sok jó egyéni teljesítmény is párosult.

Eredmények és tabella ITT!

 

U16: Grosics Akadémia – Mercedes-KLA 1-2 (1-1)

U16 II. osztály, 3. forduló

KLA: Berta (Opauszki 82.) – Barkóczi, Kovács T., Száhl, Sörös (Récsei 46.) – Kasztel, Ugrai, Fekete (Szedmák 82.) – Szalai (Bakos 66.), Bessenyei (Szebellédi 66.), Faragó.

Gól: Irházi (32.) ill. Ugrai (33.), Bessenyei (49.)

Nagy Lajos: Remek hozzáállással futballoztunk, egy jól védekező csapat ellen. Nehéz volt feltörni őket, jobb helyzetkihasználással azonban simábban eldönthettük volna a találkozót. Csapatként is jól vizsgáztunk, fontos pontokat szereztünk idegenben.

Eredmények és tabella ITT!

 

U15: Mercedes-KLA – Gloriett 5-1 (1-1)

U15 II. osztály, Közép-A, 2. forduló

KLA: Cseh – Orlov (Jánosi 73.), Dénes, Gulyás, Elek-Rembeczky (Pap 68.) – György, Csúri, Hatvani – Bodor (Rózsa 73.), Győrfi (Nagy L. 53.), Bellák.  

Gól: Győrfi (39.), Dénes (48.), Györgye (65., 69.), Bellák (78.) ill. Duffek (26.)

Márton Pál: Ezen a meccsen olyan játékot nyújtottunk, amivel nem hagytunk kétséget azt illetően, hogy melyik a jobb csapat. Magasra tették a lécet a srácok, kíváncsian várom, hogy meddig tudjuk tartani.

Eredmények és tabella ITT!

 

U14: Mercedes-KLA – Gloriett 3-0 (1-0)

U14 II. osztály, Közép-A, 2. forduló

KLA: Gyapjas – Nagy D. (Török 73.), Szalai, Horváth, Szamosi – Szóláth – Barkóczi, Gyarmati, Kovács, Berta (Nemcsek 60.) – Bálint (Gyulassy 68.).

Gól: Barkóczi (29., 46.), Török (78.)

Lóczi Péter: Nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk egy kellemetlen, néha már túlzottan agresszív ellenfél ellen. Érződött a gyerekeken, hogy az első hazai mérkőzésükön lépnek pályára, görcsösen, megilletődötten játszottak, de akarásban és erőnlétben a Gloriett fölé nőttek! Mindenképpen dicséretes, hogy önmagunkhoz képest gyengébb játékkal is megszereztük a 3 pontot, gratulálok a csapatnak!

Eredmények és tabella ITT!

 

U13: Hódmezősvásárhely – Mercedes-KLA 0-6 (0-5)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 1. forduló

KLA: Csikós – Jónás, Hábenczius, Ruzsa, Halasi – Szabó H., Kajtár, Erhardt – Gondi, Benke, Ludvigh.

Csere: Kriss, Huszka, Szekeres, László, Szegedi, Kele, Csonka.

Gól: Erhardt (2), Gondi (15., 17., 24.), Benke (16.), Ludvigh (59.)

Kovács Tamás: Az elejétől kezdve nyomtunk, nagy fölényben játszottunk, akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, a másodikban kicsit lassúbb lett a játék, de a kapunk nem forgott veszélyben.

Eredmények és tabella ITT!

 

U12: Hódmezővásárhely – Mercedes-KLA 5-2 (3-0)

U12 I. osztály, Dél-Kelet, 1. forduló

KLA: Radnóti – Benke, Soto, Nagy K., Ajtai, Jócsák, Fodor, Balla, Tóth.

Csere: Mányoki, Balis, Pusztai, Juhász, Faragó, Horváth, Polyák.

Gól: Palóczi (11., 17., 21., 32., 38.) ill. Juhász (49.), Balla (58.)

Sziegl Gábor: Velünk azonos képességű csapattól kaptunk ki. Az elején nyomtunk, lőttünk egy meg nem adott gólt is, majd ezt követően kicsit összezavarodtunk, amit az ellenfél ki is használt. A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, de hibáinkat rendre büntette a HFC.

Eredmények és tabella ITT!

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter