Eddig minden úgy alakul, ahogy elterveztük – lapszemle

2017.09.07.

A Nemzeti Sport is foglalkozott a megye I-es Kecskeméti LC szereplésével, csapatunk vezetőedzőjét Cserháti András kereste hét elején. Az interjú a Nemzeti Sport szerdai számában jelent meg.

szabot

Ki állítja meg a Kecskeméti LC-t?

Egyelőre minden jel arra utal, hogy fel kell kötnie a gatyáját, aki ezt megkísérli – a csapat az előző szezon utolsó öt bajnokiján négyszer nyert s egyszer ért el döntetlent, míg a jelenlegi idényben háromból háromszor diadalmaskodott, vagyis már nyolcmeccses veretlenségi szériát alakított ki a csapat.

„Eddig minden úgy alakul, ahogyan elterveztük – mondta Szabó Tibor, a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szereplő Kecskeméti LC vezetőedzője, utalva a kilenc szerzett pontra, valamint a 18–1-es gólkülönbségre. – A célunk nem lehet más, mint hogy aranyérmet szerezzünk, majd megnyerjük az osztályozót is, s feljussunk az NB III-ba. S nem is szeretnénk, hanem fel kell jutnunk… Nyáron ennek megfelelően próbáltuk kialakítani a keretünket, sikerült is erős csapatot összehoznunk. Persze nagy a nyomás a játékosokon és a szakmai stábon is, de nincs ezzel semmi gond, el kell viselnünk az eredménykényszert. A legfőbb ellenlábasaink a Jánoshalma és a Kiskunfélegyháza lehet, de nyilván mindenkire oda kell figyelnünk. Nagyszerű, hogy már nyolc bajnoki óta veretlen a társaság, csak rajtunk múlik, hogy meddig nyújtjuk – remélem, sokáig.”

Szabó Tibor – aki korábban 55 NB I-es bajnokin szerepelt az MTK színeiben – nyáron vette át a KLC irányítását Némedi Norberttől, akinek a vezetésével a második helyen zárt a kecskeméti együttes az előző szezonban. Szabó Tibor kötődik a város labdarúgásához: a Cegléddel 2007 nyarán az NB II-be jutó szakember még abban az évben a kecskeméti utánpótláshoz került.

„A szurkolók megérdemlik, hogy magasabb osztályú meccsekre járhassanak, ezért dolgozunk, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Igény van rá, s biztos vagyok benne, hogy a drukkerek támogatásával könnyebben juthatunk fel az NB III-ba.”

Megye I.
1. Jánoshalmi FC 15
2. Kecskeméti LC 12
3. Kecel 12
4. KHTK 8
5. Kiskőrös 8
6. Kalocsa 8
7. Bácsalmás 7
8. Soltvadkert 7
9. Harta 6
10. Kunszállás 6
11. Akasztó 4
12. Lajosmizse 4
13. Kiskunhalas 3
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter