MK: Magabiztos győzelem Kiskőrösön

2017.08.05.

A Kecskeméti LC megye I-es csapata Kiskőrösön kezdte a Magyar Kupát, és esélyeshez méltóan, magabiztos sikerrel lépett a következő körbe.

mk

Szabó Tibor több játékosára nem számíthatott még az első meccsen, ennek ellenére is kifejezetten jól kezdett a csapat. Szabó ziccere az elején még kimaradt, majd Balog lövését is védte a kapus, ám szűk 20 perc elteltével a vele szemben elkövetett szabálytalanságért ítélt büntetőt a játékvezető. A labda mögé Szabó Dávid állt, aki nem is hibázott (0-1). Alig 5 perc telt el, máris növeltük az előnyt, Szabó először még a felsőlécet találta el, de a kipattanót Salami értékesítette fejjel (0-2). A folytatásban szinte az volt az ember érzése, hogy kapufára játszunk, hiszen Szabó, Vladul és Balog is megzörgette, igaz, a szünet előtt Füleki is szépíthetett volna.

A második félidő elején aktívabb lett a Kiskőrös, helyenként lehetőségekig is eljutottak, ám bő negyedóra elteltével újra visszatért eredeti medrébe a találkozó. Előbb a csereként beálló Tóth szögletét bólintotta a kapuba Salami (0-3), majd pár perc múlva az ő visszafejelt labdáját stukkolta az üres kapuba Balog (0-4). A továbbjutás ezzel el is dőlt, de a hajrára is maradtak még helyzetek, Tóth és Bozsik is jól szállt be, végül azonban egy szöglet utáni kavarodás végén, Nádudvari megpattanó lökete talált utat a kapuba (0-5).

A másik KLC érdekeltségű találkozón 2-1-re kapott ki hazai pályán a megye II-es csapat a Hartától (beszámoló és értékelés később), így Márton Tiborék búcsúztak a sorozattól. A második forduló sorsolását kedden tartják az MLSZ BKMI székházában, a meccseket augusztus 16-án (szerdán) rendezik.

A Kecskeméti LC legközelebb augusztus 13-án (vasárnap) lép pályára, akkor az Akasztó vendégeként kezdjük meg a megye I-es bajnokság küzdelmeit. 

Kiskőrös – Kecskeméti LC 0-5 (0-2)

Magyar Kupa, 1. forduló

Kiskőrös: Csermák – Füleki (Rimár 63.), Cebei, Lasztovicza, Bányai, Molnár, Madácsi, Agócs (Dicsa 55.), Gombár (Somlyai 67.), Kovács, Lesták.

KLC: Mészáros – Rozsi, Urbán, Farkas – Csizmadia, Terbe, Nádudvari, Vladul (Selyem 46.) – Szabó D. (Tóth 63.) – Salami (Bozsik 70.), Balog.

Gól: Szabó D. (19. – büntető), Salami (24., 68.), Balog (69.), Nádudvari (84.)

Szabó Tibor: Örülünk, hogy az első tétmérkőzésen nyerni tudtunk. Természetesen nem volt hiba nélküli a játékunk, de azért voltak nagyon biztató jelek a folytatásra nézve. 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 6
2. Jánoshalmi FC 6
3. Kalocsa 6
4. Harta 3
5. Soltvadkert 3
6. Bácsalmás 3
7. Kunszállás 3
8. Kecel 3
9. KHTK 1
10. Kiskőrös 1
11. Lajosmizse 0
12. Akasztó 0
13. Kiskunhalas 0
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter