Felkészülés: Jó iramú meccsen kaptunk ki Dunaújvárosban

2017.07.26.

A Kecskeméti LC megye I-es csapata a Dunaújváros vendégeként játszott felkészülési meccset, melyen ismét mindenki lehetőséget kapott Szabó Tibortól. A KLC bár vezetett, a hazaiak végül figyelmetlenségeinket kihasználva fordítottak.

edzomecs

Szabó Tibor kisebb sérülés miatt ezúttal Csizmadia Tamást és Tóth Rolandot sem vetette be, ott volt azonban a kezdőben az utánpótlás válogatott Terbe Botond, aki végig is játszotta a mérkőzést. Először lépett pályára csapatunkban Zeljko Belecan, akinek az első percekben bizony volt is dolga, hiszen a meccs elejét nagyon megnyomta a Dunaújváros. A rutinos hálóőr 2-3 komoly védést is bemutatott, aminek hatására egyre bátrabb lett csapatunk. Farkas két szabadrúgással is tesztelte a kapust, az elsőt még sikerült védenie, a második viszont a bal alsóban kötött ki a 18. percben. Könnyen növelhettük volna az előnyt, hiszen Selyem előtt két gólszerzési lehetőség is adódott, Salami pedig pár méterről lőtt fölé egy szöglet után. A kimaradó ziccerek a mi esetünkben sem maradtak következmények nélkül, egy felívelt labdánál elméláztunk, a kecskeméti nevelésű Bailo Dávid pedig kihasználta, hogy egyedül törhetett kapura a 40. percben. A félidő hajrájában még mindkét csapat betalálhatott volna, ám előbb Szabó Dávid mellé emelt, majd Bailo közeli lövését Belecan hárította.

Szünetben mindkét tréner rengeteget cserélt, ez meg is változtatta a mérkőzés képét, az első 10-15 percben nem igazán volt dolga a kapusoknak. Az utolsó 30 perc aztán már jóval élvezhetőbb volt, nyitásként S. Juhász hibázott szemben a kapussal, majd Fűzfa mentett nagyot kapunk előtt. A 70. percben aztán nagyon szerencsés góllal szerezték meg a vezetést a hazaiak, egy pontrúgás után ide-oda pattogott a laszti, senki sem tudta elrúgni, a végén pedig valahogy csak sikerült a kapuba gyömöszölnie az egyik piros mezesnek. A hajrában adódott még előttünk esély az egyenlítésre, ám Balog lövését blokkolták, majd a legvégén Bozsik lehetett volna ismét nyerő csere, de most nem tudott túljárni a portás eszén.

A Kecskeméti LC szombaton lép pályára legközelebb, akkor hazai pályán fogadjuk a szintén NBIII-as SZEOL-t. Kezdés 17 órakor a Széktói Stadionban!

Dunaújváros (NBIII) – Kecskeméti LC 2-1 (1-1)

Edzőmeccs, Pálhalma

KLC: Belecan – Fűzfa, Urbán, Farkas – Toricska (S. Juhász 46.), Terbe, Nádudvari (Maczelka 46.), Selyem (Nemesvári 46.) – Szabó D. (Kitl 46.) –  Vladul (Balog 46.), Salami (Bozsik 46.).  

Gól: Farkas

Szabó Tibor: Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Dunaújvárossal, mely dinamikus, gyors és kemény volt. Ezek a pozitívumok, negatívum viszont az, hogy nagyon könnyű helyzetekből sikerült betalálnia az ellenfélnek. Buta gólokat kaptunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Nem voltunk hatékonyak a másik kapunál sem, rengeteg helyzetet hagytunk ki, több ziccert köztük. Ezeket be kell lőni, nem mindegy, hogy 1-0 után növeljük az előnyt, vagy kiegyenlít az ellenfél. Jobban kell koncentrálnunk, hogy az első gól után újra és újra gólra tudjuk váltani a helyzeteinket, ez ellenféltől függetlenül fontos lesz a megye I-ben is. 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 30
2. Kecel 22
3. Jánoshalmi FC 19
4. Lajosmizse 14
5. Kiskunhalas 13
6. KHTK 12
7. Kalocsa 12
8. Akasztó 11
9. Soltvadkert 11
10. Kunszállás 10
11. Harta 9
12. Bácsalmás 8
13. Kiskőrös 8
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter