Megye II.: Márton Tibor elégedett a csapat szezonjával, elindult a felkészülés

2017.07.11.

A megye II-es felnőtt csapat bronzérmes lett újoncként, ami mindenképpen bravúrnak mondható. A szezont Márton Tibor vezetőedzővel értékeltük, a héten már a felkészülés is elindul. 

Márton Tibor

Mondhatjuk, hogy bravúros teljesítményt nyújtott a csapat. Hogyan értékelnéd a szezont?

Összességében én is ezt gondolom az éves teljesítményről, a srácok tényleg odatették magukat. Mi a középmezőnybe vártuk a csapatot, télen tudtunk egy kicsit erősíteni, ezzel feljebb tudtunk lépni pár lépcsőfokot. Mondhatjuk, hogy ez a szereplés a realitás nagyjából.

Sokáig versenyben voltatok a bajnoki címért, a végső győztes Városföldet kétszer is legyőztétek. Mi hiányzott a bajnoki címhez?

A mi csapatunk túl fiatal volt még, ez a szezon során azért érződött, én is utaltam rá többször. Ha van még 3-4 rutinos emberünk, akkor talán összejött volna az arany is, de ez a következő szezonra talán már meglehet.

Kiket emelnél ki?

Igazából nem szeretek kiemelni senkit, de azért most meg kell említeni Bozsik Mátét. 17 évesen rúgott 45 gólt a bajnokságban, ami azért önmagáért beszél. Volt még egy-két kiemelkedő teljesítmény, de inkább a csapattal voltam elégedett, nem kimondottan személyekkel. Szeretném viszont megemlíteni Karakas Ferencet, aki rendkívül sokat segített nekünk, minden támogatást megadott a munkához.

Miként alakul számotokra a folytatás?

Egyelőre még nem tudjuk, milyen osztályban fogunk indulni. Meglátjuk, mit hoz most a nyár. Ha lesz rá mód, akkor szívesen indulunk a megye I-ben, de ha nem, akkor ugyanúgy oda fogjuk tenni magunkat a megye II-ben is, a lehető legtöbbet kihozva magunkból. Az első játékos megbeszélést pénteken tartottuk, elkezdtük a felkészülést. Most még három edzéssel hangolódunk a munkára, jövő héttől azonban már heti négy lesz. Beiktatunk természetesen edzőmeccseket is, de ezek még szervezés alatt vannak.

Megye I.
1. Jánoshalmi FC 15
2. Kecskeméti LC 12
3. Kecel 12
4. KHTK 8
5. Kiskőrös 8
6. Kalocsa 8
7. Bácsalmás 7
8. Soltvadkert 7
9. Harta 6
10. Kunszállás 6
11. Akasztó 4
12. Lajosmizse 4
13. Kiskunhalas 3
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter