Őrült hajrá várható a megye II-ben!

2017.05.09.

Már csak 4 forduló van hátra a megye II. északi csoportjából, így kicsit ideje azt is nézegetni, hogyan alakul az aranyesélyes csapatok sorsolása. A bajnoki címre matematikailag még 5 csapatnak van esélye, reálisan azonban leginkább a Városföld, a KLC-KTE SI, a Kerekegyháza és a Kiskunmajsa áll közel hozzá, a KHTK II-nek már óriási szerencse is szükséges lenne. 

megye2

Indulásként nézzük a tabellát:

1. Városföld 62 pont

2. KLC-KTE SI 61 pont

3. Kerekegyháza 59 pont

4. Kiskunmajsa 58 pont

5. KHTK II. 55 pont

Bár a KHTK II. tetemesebb lemaradásával már kevésbé számít aranyesélyesnek (sajnálhatják a levont 2 pontot is), pontosan ők azok, akik akár a mérleg nyelvei is lehetnek a végelszámolásnál. A félegyháziak már a KLC-KTE SI-t is meglepték nem oly rég, a Városföld pedig egyszer sem tudta megverni őket, ősszel ráadásul a Kiskunmajsa sem bírt velük. Ennek a KHTK-nak még két derbije is lesz, hétvégén éppen Majsára utaznak, az utolsó körben pedig a Kerekegyházát fogadják. Ebből is kitűnik azonban, hogy a sorsolásuk is nekik a legnehezebb.

A Kiskunmajsa is mint látható, egy rangadót biztosan játszik, többi mérkőzése viszont abszolút nyerhető. Akár 12 pontos rohammal is befejezhetik a szezont, ha azon az egy derbin nem remegnek meg a lábak, ám bajnoki címükhöz legalább két városföldi botlás kellene 4 pontos hátrányuk miatt, és akkor a többiek eredményeit még nem is néztük. 

Talán a Kerekegyháza van a legnehezebb helyzetben, ugyanis pályafelújítási munkálatok miatt idegenben játsszák hátralévő meccseiket. Ha ez nem lenne elég, nekik is két komoly rangadójuk lesz, az utolsó két körben Városföldre, majd Kiskunfélegyházára látogatnak.

Az egymás sarkán lépkedő Városföld és KLC-KTE SI hasonló erőt képviselő ellenfelekkel találkozik, talán a kecskeméti sorsolás a legkönnyebbnek tűnő, ám a címvédő mellett szól az, hogy utolsó 3 meccsüket otthon rendezik. Reálisan nézve a Kerekegyháza csenhet pontot Nagy Lajoséktól, amennyiben ez elmarad, úgy alighanem a trónfosztás is. Tegyük hozzá gyorsan, hogyha a következő két körben tartja a lépést a Kerek, úgy nekik egy győzelem azt jelentheti, hogy befogják a címvédőt, ami kecskeméti szempontból sem mindegy.

A megye II. bajnokesélyeseinek hátralévő meccsei:

Városföld 62 pont – Szabadszállás (i), Nyárlőrinc (o), Kerekegyháza (o), Tiszaalpár (o)

KLC-KTE SI 61 pont – Félegyházi Vasutas (o), Pálmonostora (i), Lakitelek (o), Hetényegyháza (i)

Kerekegyháza 59 pont – Nyárlőrinc (i), Tiszaalpár (i), Városföld (i), KHTK II. (i)

Kiskunmajsa 58 pont – KHTK II. (o), Jakabszállás (i), Tiszakécske II. (o), Félegyházi Vasutas (i)

KHTK II. 55 pont – Kiskunmajsa (i), Szabadszállás (o), Nyárlőrinc (i), Kerekegyháza (o)

Jósolni tehát nehéz, ám annyit meg merünk kockáztatni, hogy legnagyobb eséllyel a Városföld és a KLC-KTE SI közül kerül ki 2017 bajnoka!

m2

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter