Megye II.: A KLC-KTE SI is pont nélkül maradt Tiszakécskén

2017.05.08.

Egy héttel a megye I-es derbi után, a megye II-ben is Tiszakécske – Kecskemét párharcra került sor. Bár a KLC-KTE SI Bozsik góljával megszerezte a vezetést, és ezután is megvoltak a helyzetei, a TVSE második csapata büntetett a kihagyott lehetőségeket követően. A kécskei fordítás után már csak kapaszkodni tudtak Márton Tiborék, egyenlíteni nem, amivel elveszítették vezető helyüket is a tabellán.

megye2Továbbra is éles a versenyfutás a cmívédő és az újonc közt a bajnoki aranyért

Duna Aszfalt TVSE II. – KLC-KTE SI 3-2 (1-1)

Megye II. észak, 26. forduló

TVSE: Antal – Jánoska, Sztehlik, Domonics, Varga – Juhász (Rózsa 63.), Csernus (Őze 74.), Hoffmann, Jelenfi – Dóka, Tóth.

KLC-KTE SI: Horváth – Balázs, Keresztes, Garaci, Nagy T. – Mészáros (Kovács A. 69.), Zsoldos, Pusztay – Stein, Bozsik, Pusztai.

Gól: Csernus (31.), Rózsa (67.), Dóka (70.) ill. Bozsik (20., 73.)

Márton Tibor: Vezetésünk után kihagytuk a lehetőségeinket, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez megbosszulta magát. Fáj a szívem, mert azt kell mondanom, hogy a Kécske megérdemelten nyert lelkes játékával. Súlyos egyéni hibákból kaptunk gólokat, ezen sürgősen változtatnunk kell. Fiatal a csapat, néhány szituációban érezhető a rutin hiánya.

A KLC-KTE SI vereségével lecsúszott a második pozícióba, ugyanis a Városföld 4-2-re megnyerte a Kiskunmajsa elleni rangadót, előnyük így most 1 pont. A majsai vereség a Kerekegyházának is jól jött, szabadszállási sikerükkel ugyanis ismét felléptek a dobogóra.

A KLC-KTE SI legközelebb május 14-én (vasárnap) a sereghajtó Kiskunfélegyházi Vasutast fogadja majd 17 órakor, a Városföld Szabadszállásra utazik. 

Tabella az adatbank.mlsz.hu oldalon! 

Megye I.
1. Jánoshalmi FC 15
2. Kecskeméti LC 12
3. Kecel 12
4. KHTK 8
5. Kiskőrös 8
6. Kalocsa 8
7. Bácsalmás 7
8. Soltvadkert 7
9. Harta 6
10. Kunszállás 6
11. Akasztó 4
12. Lajosmizse 4
13. Kiskunhalas 3
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter