Megyei utánpótlás: Bajnok az U16 „A”, egy lépésre az U14 „A”

2017.05.02.

Parti Gyula csapata ugyan nem lépett pályára a hétvégén, ám így is volt okuk az örömre, ugyanis a KHTK-FTSI döntetlenje azt jelenti számukra, hogy már matematikailag is biztossá vált bajnoki címük három körrel a vége előtt. Az U16 egészen parádés, 15/15-ös győzelmi mutatóval ért célba, így hátralévő fordulókban a hibátlan mérleg megőrzése jelenthet számukra extra motivációt.

u14

Menetel az U14 „A” is, Márton Tiborék ezúttal Kerekegyházán nyertek, ha szombaton legyőzik az FTSI „B” csapatát, már ők is biztos bajnoknak mondhatják magukat. A két U19-es csapat (megye II-es beszámoló ITT) szintén nyerni tudott, így továbbra is tartják dobogós helyüket.


U19: Tiszakécske – KLC-KTE SI 2-3 (0-2)

Megye I. U19, 25. forduló

KLC-KTE SI: Martony (Váczi 46.) – Csordás, Récsei, Katona, Horváth (Kissebestyén 52.) – Pongó, Major (Koppány M. 76.), Vezsenyi – Iván, Borsos, Szűcs.

Gól: Lovas (65.), Pásztor (90.) ill. Borsos (2.), Szűcs (29., 85.)

Bende Csaba: Jól kezdtünk, hiszen a meccs elején sikerült betalálnunk, és a vezető gólunk után is uraltuk a játékot. Magabiztosak voltunk, már az első félidőben eldönthettük volna a találkozót a helyzetek alapján. Sajnos a második félidőben egyéni hibák miatt felhoztuk az ellenfelet, több ziccert rontottunk, igy végül ha nehezen is, de meg tudtuk tartani az előnyünket.

 

U16: UFC – KLC-KTE SI „B” 2-2 (0-0)

U16 észak, 18. forduló

KLC-KTE SI „B”: Bashiri-Shahroodi – Réczi, Szalkai, Tamás, Gonda (Obsuszt 57.) – Mányoki, Faddi (Földvári 86.), Kovács Á. (Ábrahám 63.) – Bálint, Faragó, Terbe.

Gól: Kákonyi (50.), Németh (53.) ill. Faragó (58.), Terbe (72.)

Parti Gábor: Sajnos megint 2 pontot vesztettünk, rengeteg helyzetet kihagytunk, a végén büntetőt hibáztunk. Le a kalappal azonban a srácok előtt a hozzáállás miatt, mindent kiadtak magukból! Egy évvel fiatalabbak vagyunk, ez most centikben és kilókban is látszik még. Bízom benne, hogy hamarosan fordul a szerencsénk.

 

U14: Kerekegyháza – KLC-KTE SI „A” 2-6 (0-3)

U14 észak, 15. forduló

KLC-KTE SI: Mulicz – Horváth, Balogh, Jánosi, Orbán, Blaszák, Rózsa, Tóth, Kima.

Csere: Csákó, Vajda, Korpácsi, Merena, Nagy.

Gól: Szeibert (47.), Pesti (51.) ill. Korpácsi (27., 33., 40.), Orbán (59., 60.), Horváth (70.)

Márton Tibor: Élvezetes, hajtós meccsen szereztük meg a három pontot. A gyerekek hozzáállásával, illetve a mutatott játékkal is elégedett voltam.

 

U14: Bugac – KLC-KTE SI „B” 4-4 (1-2)

U14 észak, 15. forduló

KLC-KTE SI: Rück – Türei M., Szabó B., Szelezsán, Mádai, Ágoston, Tatár, Szatmári, Csillag.

Csere: Kelő, Türei D., Fejes, Varga, Antal.

Gól: Korom (27., 79.), Ferenczi (43.), Vakulya (64.) ill. Szabó (4.), Türei M. (17., 78.), Tatár (78.)

Pap Szabolcs: Vereséggel felérő döntetlent játszottunk. 

 

U14: Félegyházi TSI „B” – KLC-KTE SI „C” 2-4 (1-4)

U14 észak, 15. forduló

KLC-KTE SI: Gammer – Nemcsek, Vostyár, Benke, Barkóczi, Polyák, Drabant, Gyulassy. Nagy.

Csere: Kovács B., Kovács K., Dakó, Molnár, Schneider, Neves-Costa.

Gól: Polgár (35.), Retkes (47.) ill. Barkóczi (15., 22., 40.), Neves-Costa (31.)

Magyar István: Egyénileg és csapatként is jobbnak bizonyultunk. Megint sok helyzetet dolgoztunk ki, de rengeteget ki is hagytunk, ezt mindenképpen gyakorolni kell. 

Tabellák az adatbank.mlsz.hu oldalon!

Megye I.
1. Tiszakécske VSE 82
2. Kecskeméti LC 74
3. KHTK 56
4. Bácsalmás 47
5. Bajai LSE 47
6. Kiskunhalas 43
7. Soltvadkert 39
8. Kiskőrös 35
9. Jánoshalmi FC 34
10. Akasztó 28
11. Kalocsa 261
12. Lajosmizse 25
13. Kecel 19
14. Kunszállás 16
15. Harta 15
1 Kalocsa: 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter