Török László: Hagyományteremtő céllal rendeztük meg ezt a tornát!

2017.02.07.

A Mercedes-KLA U13 a harmadik helyen zárt az első kecskeméti régiós tornán, a szereplés kapcsán Kislőrincz Györgyöt, a korosztály edzőjét, illetve Török Lászlót kérdeztük.

török

A mieink a Szilády RFC elleni vereséggel kezdték a tornát, noha a helyzetek alapján akár fordítva is alakulhatott volna az eredmény. Mint később kiderült, ez meghatározta a mieink további szereplését, hiszen az elődöntőben máris a kitűnő erőkből álló LUA Baja következett. Kislőrincz György azonban elégedett a csapat szereplésével:

„A mutatott játékunk, illetve a korosztálynak megfelelő képzés alapján, elégedett vagyok az eredménnyel. Sajnos az első meccsen a futball örök igazságát is saját bőrünkön érezhettük, rengeteg helyzetet hagytunk ki, ez pedig megbosszulta magát. Az elődöntőben azzal a LUA Bajával találkoztunk, akikkel a Bozsik-programokon rendre hasonlóan szoros meccseket játszunk, egy-egy gól dönt általában akkor is köztünk, most nekik kedvezett ez. Technikai és taktikai téren jól haladunk továbbra is a képzésben, jelenleg ez az eredményesség előtt áll, a dobogós helyezéssel együtt azonban pozitív az összkép, pláne úgy, hogy alapembereink is hiányoztak.”

A Szolnokot helyettesítő Grosics Akadémia kivételével, a leendő alközpontok kaptak meghívást, Török László szerint a torna igazolta, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor ezekre a klubokra esett a választásuk az MLSZ-el.

„Köszönöm a szülőknek, hogy sportszerűen bíztatták a csapatokat! Nagyon örülök, hogy ezekre a alközpontokra esett a választásunk, a torna is igazolta, hogy jó döntéseket hoztunk az MLSZ-el. Bízunk benne, hogy egy sikeres együttműködés veszi kezdetét, és a legjobbakat hamarosan Kecskeméten is üdvözölhetjük új létesítményünkben, éppen ezért is szurkoltam igazából minden csapatnak. Noha természetesen a kecskeméti sikerért szorítottam elsősorban, külön örültem szülővárosom, a Baja sikerének is. Hagyományteremtő céllal indítottuk el ezt a tornát, szeretnénk később nagypályán is megrendezni. Addig is jó munkát, sok sikert kívánok minden csapatnak!”

A Mercedes-KLA U13 kerete:

Barkóczi Bendegúz, Bálint Máté, Drabant Máté, Berta Donát, Horváth Marcell, Nagy Dominik, Szalai Szilárd, Szamosi Csanád, Szólát Kevin, Pető Barnabás, Kovács Ádám.  

A legjobb hazai játékos: Bálint Máté

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter