Lehengerlő első félidővel nyertünk Hódmezővásárhelyen

2017.01.25.

Szerdán második edzőmeccsét játszotta a Kecskeméti LC, és Némedi Norbert együttese magabiztos, 4-0-os sikerrel folytatta a felkészülést Hódmezővásárhelyen.

klc

Az első játékrészt kitűnően kezdte csapatunk, és a bátor, szervezett játéknak gyorsan meglett az eredménye, egy kitűnő indítással Nádudvari törhetett kapura, aki nem is hibázott a kapussal szemben. A folytatásban is inkább a kecskeméti akarat érvényesült, még ha néha el is jutott kapunkig a HFC, igazán nagy helyzeteket azonban nem tudtak kialakítani. A félidő közepén két gyors góllal növeltük az előnyt, előbb Balog talált a kapuba, majd egy pontrúgás után Rozsi érkezett jó időben a hosszú saroknál. Szünetig még növelhettük volna előnyünket, és ezt végül egy góllal meg is tettük, egy szép akció végén Salami lőtt közelről a léc alá.

A folytatásban az edzőmeccseken megszokott cserék következtek, Némedi Norbert is forgatta csapatát. A játék képe némileg kiegyenlítettebb lett, a HFC kétszer is szépíthetett volna, de Szabó Gergő a helyén volt. A második játékrészben összességében kevesebb helyzetet jegyezhettünk fel, inkább lehetőségekről beszélhettünk, győzelmünk azonban egy pillanatig nem forgott veszélyben. Gól végül nem született (csak Kitl talált be egyszer lesről), így megszerezte idei első győzelmét a Kecskeméti LC.

Csapatunk következő edzőmeccsét szombaton ismét idegenben, a Paks II. vendégeként játssza, kezdés 10 órakor. 


Hódmezővásárhely (NBIII) – Kecskeméti LC 0-4 (0-4)

Edzőmeccs, Hódmezővásárhely

Kapus: Szabó G.

Mezőnyjátékosok: S. Juhász, Farkas, Némedi, Nádudvari, Salami, Balog, Petrics, Rozsi, Csizmadia, Bódai, Kitl, Selyem, Toricska.

Gól: Nádudvari, Balog, Rozsi, Salami

Megye I.
1. Kecskeméti LC 36
2. Jánoshalmi FC 28
3. Kecel 25
4. KHTK 18
5. Kiskunhalas 16
6. Kalocsa 15
7. Lajosmizse 14
8. Akasztó 14
9. Soltvadkert 14
10. Bácsalmás 14
11. Kiskőrös 11
12. Kunszállás 10
13. Harta 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter